The Law of Treaties An Introduction 1st Edition

Robert Kolb - PDF Download (2025)

https://ebookultra.com/download/the-law-of-treaties-an-
introduction-1st-edition-robert-kolb/

Visit ebookultra.com today to download the complete set of

ebooks or textbooks
Here are some recommended products for you. Click the link to
download, or explore more at ebookultra.com

Financial Contagion The Viral Threat to the Wealth of

Nations Robert W Kolb Series 1st Edition Robert W. Kolb

https://ebookultra.com/download/financial-contagion-the-viral-threat-
to-the-wealth-of-nations-robert-w-kolb-series-1st-edition-robert-w-
kolb/

The Law of Treaties 1st Edition Scott Davidson (Editor)

https://ebookultra.com/download/the-law-of-treaties-1st-edition-scott-
davidson-editor/

An Introduction to International Criminal Law and

Procedure Robert Cryer

https://ebookultra.com/download/an-introduction-to-international-
criminal-law-and-procedure-robert-cryer/

Financial derivatives 3rd Edition Robert Kolb

https://ebookultra.com/download/financial-derivatives-3rd-edition-
robert-kolb/
An introduction to property law in Australia Third
Edition. Edition Robert Chambers

https://ebookultra.com/download/an-introduction-to-property-law-in-
australia-third-edition-edition-robert-chambers/

Encyclopedia of Business Ethics and Society 1st Edition

Robert W. Kolb

https://ebookultra.com/download/encyclopedia-of-business-ethics-and-
society-1st-edition-robert-w-kolb/

Taxation of Intellectual Property under Domestic Law EU

Law and Tax Treaties 1st Edition Guglielmo Maisto

https://ebookultra.com/download/taxation-of-intellectual-property-
under-domestic-law-eu-law-and-tax-treaties-1st-edition-guglielmo-
maisto/

An Introduction to Law 1st Edition Agustín Gordillo

https://ebookultra.com/download/an-introduction-to-law-1st-edition-
agustin-gordillo/

Invitation to Law and Society An Introduction to the Study

of Real Law 1st Edition Kitty Calavita

https://ebookultra.com/download/invitation-to-law-and-society-an-
introduction-to-the-study-of-real-law-1st-edition-kitty-calavita/
The Law of Treaties An Introduction 1st Edition Robert
Kolb Digital Instant Download
Author(s): Robert Kolb
ISBN(s): 9781785360152, 1785360159
Edition: 1st
File Details: PDF, 1.67 MB
Year: 2016
Language: english
JOBNAME: Kolb PAGE: 1 SESS: 2 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

The Law of Treaties

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 1 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 2 SESS: 2 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 2 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 3 SESS: 2 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

The Law of Treaties

An Introduction

Robert Kolb
Professor of Public International Law, University of Geneva, Switzerland

Cheltenham, UK + Northampton, MA, USA

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 1 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 4 SESS: 2 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

© Robert Kolb 2016

All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in a

retrieval system or transmitted in any form or by any means, electronic, mechanical
or photocopying, recording, or otherwise without the prior permission of the
publisher.

Published by
Edward Elgar Publishing Limited
The Lypiatts
15 Lansdown Road
Cheltenham
Glos GL50 2JA
UK

Edward Elgar Publishing, Inc.

William Pratt House
9 Dewey Court
Northampton
Massachusetts 01060
USA

A catalogue record for this book

is available from the British Library

Library of Congress Control Number: 2015950298

This book is available electronically in the

Law subject collection
DOI 10.4337/9781785360152

ISBN 978 1 78536 014 5 (cased)

ISBN 978 1 78536 015 2 (eBook)

Typeset by Columns Design XML Ltd, Reading

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library
01

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 2 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 5 SESS: 3 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

Contents
Preface vi
List of abbreviations ix

I Introduction: treaties in international relations 1

II Concept 16
III Conclusion 37
IV Reservations 63
V Validity 89
VI Third States 115
VII Interpretation 128
VIII Implementation 166
IX Conflict 182
X Modification 193
XI Termination 206
XII Treaties and customary international law 260
XIII Conclusion 270

Bibliography 273
Index 283

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 1 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 6 SESS: 2 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

Preface
There are three main reasons for having written this Introduction to the
Law of Treaties. First, I have been keenly interested in issues relating to
treaties since the time I wrote my doctoral thesis. This source of
international law represents the core of ‘lawyer’s law’. It spans, more-
over, a bridge to the jurisprudence of municipal law contracts. The great
legal precision and yet the constant presence of broader policy problems
– for example, the painstakingly detailed regulation on suspension and
termination and the concomitant general issue of stability of treaties and
respect for policy choices of national constituencies – are the gist of the
law of treaties. This is a fascinating spectrum of thought and action, of
theory and practice, of generals and particulars. Second, the importance
that treaties have always had, but in particular in the modern ‘democra-
tized’ world, where each State is keen to defend the principle of ‘one
State one vote’, needs hardly to be stressed. There are a great number of
treaties applicable in the world, probably not far from 100,000 (with
approximately 60,000 registered with the UN). When complex regu-
lations are sought, for instance in the realm of environmental protection
or on some commercial régime, treaties are indispensable. There is no
area of international law which would not be permeated by treaties.
Unfortunately, not everyone approaching such issues as, for example,
human rights law, understands properly the working of treaties. Such
persons will not be able to apply the law in this area correctly, if they
have no proper understanding of treaties. Third, the literature on the law
of treaties does not lack good quality monographs, but a succinct and
up-to-date presentation, written in a legally analytical style, is still
needed. There are, on the one hand, some Introductions which were
written at the time of the adoption of the Vienna Convention on the Law
of Treaties (VCLT) of 1969, in particular by Elias, Reuter and Sinclair
(see the bibliography). These are rooted in the law of the 1960s and are
to some extent now out of date. There are books of a more in-depth
character, still more ancient and focusing on old practice essentially
emanating from the UK and US (McNair). There is the general treatise of
Aust, which is essentially of a practical nature and contains much
valuable information. On properly legal issues, it does not go into depth.

vi

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 1 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 7 SESS: 2 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

Preface vii

There are general Handbooks, such as those by Hollis or Tams, Tzana-

kopoulos and Zimmermann, or the more specific one by Cannizzaro.
These propose an analysis through a series of contributions which go
further than a general overview. There are also three detailed commen-
taries, mentioned in the bibliography appended to this book. Their
purpose is to present each provision of the VCLT of 1969 (for treaties
between States) and of 1986 (for treaties of international organizations).
And there are many monographs on particular issues of the law of
treaties. There is thus some room for an enterprise such as the present
one.
How will this Introduction be constructed? The chapters it contains
have been presented in the table of contents. All important issues of the
law of treaties will be considered, but with some exceptions. For
example, the rather technical activities of the depositary are left out. This
is mainly for reasons of space, rather than for reasons of lesser
importance. Each chapter will be in two parts. In the first and main part
of each, the law will be set out in as much detail as the overall narrow
compass of the journey allows. The accent will be on a legally tight and
precise analysis, short in ambit but still point by point. At the same time,
practical examples will be provided as much as is feasible. In a second
and to some extent secondary part, difficult and unexpected issues related
to the law discussed in the chapter, idiosyncratic cases of treaty practice,
or some extracts on such issues, will be presented (‘Digging Deeper’).
The aim is to test and apply the knowledge acquired in the context of
situations somewhat apart – sometimes far apart – from the mainstream.
It is in such marginal cases that the law can be subjected to acid tests of
appropriateness and adaptability, as well as the mind of the reader opened
to a more comprehensive view on the multi-dimensional problems raised
by the legal regulations. I will sometimes provide some examples of
Swiss practice, being my own country, which I know best. I have to
thank Mr. Claude Schenker, from the Swiss International Law Directorate
(Ministry of Foreign Affairs) for some useful indications as to Swiss
practice on treaties. Most examples come, however, from other and
indeed very different backgrounds. For the practice of the UN, I have to
thank my friend, Mr. Santiago Villalpando of the UN Treaty Service, for
very useful information.
The introductory nature of this book means that I have been sparing
with footnotes. The interested reader is referred to the bibliography at the
end of the book, in which he or she will find material which will allow
further insight into the subject matter of treaties. A last point: certain
standard works contained in this bibliography are just quoted with the
name of the author. The reader is thereby referred to the bibliography.

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 2 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 8 SESS: 2 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

viii The law of treaties

May I express the hope that this short preface may have stimulated the
appetite of the unknown reader and, as the case may be, of my
professional brethren?

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 3 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 9 SESS: 2 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

Abbreviations
AfCtHR African Court of Human Rights
AFDI Annuaire français de droit international
AJIL American Journal of International Law
ASDI Annuaire suisse de droit international
ASEAN Association of Southeast Asian Nations
BYIL British Yearbook of International Law
CIL Customary International Law
ECHR European Convention on Human Rights
ECtHR European Court of Human Rights
EJIL European Journal of International Law
FCN Friendship, Commerce and Navigation (Treaties)
FYROM Former Yugoslavian Republic of Macedonia
GATT General Agreement on Tariffs and Trade
GC Geneva Conventions of 1949 on International
Humanitarian Law (Conventions I-IV)
GYIL German Yearbook of International Law
IACHR Interamerican Convention on Human Rights
IACtHR Interamerican Court on Human Rights
ICJ International Court of Justice
ICLQ International and Comparative Law Quarterly
ICRC International Committee of the Red Cross
ICTR International Criminal Tribunal for Rwanda
ICTY International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia
IDI Institut de droit international
IHL International Humanitarian Law
ILC International Law Commission
ITLOS International Tribunal of the Law of the Sea
LOSC Law of the Sea Convention
MOU Memorandum of Understanding
NILR Netherlands International Law Review

ix

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 1 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 10 SESS: 4 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

x The law of treaties

NYIL Netherlands Yearbook of International Law

PCIJ Permanent Court of International Justice
RBDI Revue belge de droit international
RCADI Recueil des Cours de l’Académie de droit international de
La Haye, Hague Recueil
RGDIP Revue générale de droit international public
RIAA Reports on International Arbitral Awards
RSDIE Revue suisse de droit international et européen
SFRY Socialist Federal Republic of Yugoslavia
UN United Nations
UNEF United Nations Emergency Forces
UNGA United Nations General Assembly
VCLT Vienna Convention on the Law of Treaties
VCSST Vienna Convention on State Succession to Treaties
WTO World Trade Organization
Yb Yearbook
ZaöRV Zeitschrift für ausländisches öffentliches Recht und
Völkerrecht

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Prelims /Pg. Position: 2 / Date: 1/12
JOBNAME: Kolb PAGE: 1 SESS: 4 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

I Introduction: treaties in international

relations
A THE LAW

1 Treaties as the Oldest Source of ‘International Law’

It has been claimed quite often that customary international law, that is,
unwritten rules based on practice and done in the belief in their
righteousness or lawfulness, is the oldest source of international law. In
other words, that customary law pre-existed treaties.1 Logical analysis
may seem to suggest the same temporal priority: a treaty can seemingly
be adopted under the law only if there are some common rules on the
meeting of wills, on the binding nature of the compact, and so on.2
However, historical analysis tends to show that treaties between relatively
independent political collectivities preceded customary rules. In order to
create common customary rules an ‘international society’ must have
developed and some minimum sense of commonalities between the
constituent collectivities must have crystallized. This was not the case in
the most remote times, when each society was closed to the outside and
rather bellicose in its outlook. The first limited contacts between peoples
bear the hallmark of scattered agreements, such as armistices, exchange
of prisoner agreements, particular alliances, and so on. Treaty law seems
at the root of incipient international society.3

1
See for example, L. Oppenheim (ed. by R. Y. Jennings and A. Watts),
International Law, Vol. I (9th edn, London, 1992), pp. 25, 31; C. Iannacone, Le
fonti del diritto internazionale, Portomaggiore (1925), p. 82.
2
Hence the conclusion of some modern authors that treaties are rooted in
customary law and constitute a sort of secondary law, while custom contains the
primary rules of international society. See for example, G. Morelli, Nozioni di
diritto internazionale (7th edn, Padova, 1967), p. 32.
3
A simple mental experiment may confirm what has been said in the
preceding lines. If we assume that some aliens come to Earth, and that it is
necessary to set down with them some understandings on a ‘law of war’ to be
applied between us and them, or some form of reciprocal cooperation, it stands

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 1 / Date: 28/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 2 SESS: 8 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

2 The law of treaties

2 Legal Conception of Old Treaties

The foregoing explanations have as a logical corollary that agreements

between relatively independent public collectivities are initially not
rooted in a common legal order (public international law), superior to the
contracting parties and providing for rules such as pacta sunt servanda.
Initially, treaties are unilateral acts assumed by each contracting party
under its own municipal legal order. To be more precise: by promise, oath
to its own Deities and curse clauses.4 The binding force of the treaty
stems from the fact that it has been sworn to the gods. The gods are
expected to guarantee the treaty and to punish any breach of the compact.
This conception had some legal consequences. For example, the uni-
lateral nature of treaty conclusion implied that in the case of sequential
conclusion, which was the common practice, the party not having already
bound itself by the oath could retract from its obligations, while the other
party, having already sworn the treaty commitment, could not. Moreover,
failure of one party to fulfil its obligations did not entitle the other party
to consider itself discharged of its obligations (that is, the inadimplendi
non est adimplendum argument was not available to it).5 In later periods,
devices were found to overcome such obstacles. For example, the entry
into force of the first oath was delayed up to the moment of entry into
force of the later oath; and the violation of the treaty was recognized as a
cause of termination.6 The concept of a common legal order (inter-
national law), where treaties found their legal support, evolved only
slowly. It came to full maturation only in the modern European period
after Grotius. Enlightenment lawyers postulated pacta sunt servanda as
the great overarching natural law principle for international relations. The
way was thus cleared for treaties concluded exclusively under inter-
national law and having to be implemented through municipal law. In
other words, municipal law was no longer the source of the treaty; it was

to reason that this will have to be done by agreements. There cannot be any
customary law between us and them at the beginning of the contacts and for as
long as a certain time has not elapsed.
4
For the old Near East treaties, see A. Altman, Tracing the Earliest
Recorded Concepts of International Law, The Ancient Near East (2500–330
BCE) (Leiden/Boston, 2012), pp. 20ff, 34ff, 67ff, 111ff, 189ff; D. J. Bederman,
International Law in Antiquity (Cambridge, 2001), pp. 62ff, 137ff; R. Kolb,
‘Short Reflections on the Basis of Obligation in Treaties of Ancient Cultures –
Pactum est servandum?’, forthcoming.
5
Altman, op. cit., p. 72.
6
Ibid., pp. 117, 121.

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 2 / Date: 1/12
JOBNAME: Kolb PAGE: 3 SESS: 3 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

Introduction: treaties in international relations 3

now limited to being a legal order relevant for determining the com-
petence of conclusion and a legal order within which the treaty would
possibly have to be implemented.

3 Bilateral/Multilateral Treaties

For a long time, treaties were exclusively bilateral in nature. Even seem-
ingly multilateral compacts, such as the peace treaties in Westphalia in
1648, or the Vienna Peace Regulations of 1815, were indeed a complex
bundle of bilateral treaties or commitments, each contracting party signing
alternates with all other parties. Thus, a multilateral treaty between, say,
four States, implied in fact and law the conclusion of six treaties or treaty
relationships. This corresponds to the mathematic formula (n) multiplied
with (n-1), divided by 2. When the number of parties grows – as occurred
in the 19th century – this procedure becomes very, if not excessively,
cumbersome.7 New avenues of treaty conclusion are then sought. The
multilateral treaty as a unique legal act ratified or acceded to by a number
of States is a relatively modern invention. It has its roots in the 19th
century.8 The first multilateral treaty was the Declaration of Paris on
Maritime Warfare (1856), which ended the Crimean War (1853–1856).
Some years later, this new procedure was applied to a more substantive
treaty, namely the first Geneva Convention of 1864 for the Amelioration of
the Conditions of the Wounded in Armies in the Field.9 Now, multilateral
treaties are among the most important law-making conventions of the
so-called international community, spanning any important subject matter.
They touch on issues ranging from aviation to environmental issues, from
financial and economic law to international organizations, from the settle-
ment of disputes to outer space law, from protection of endangered species
up to customs régimes. There are today roughly speaking 800 multilateral
treaties of great importance in their respective subject matters. Many of
them, that is, more than 500, are registered with the Secretary General of
the UN. These are reported in the periodical publication, ‘Multilateral
Treaties Deposited with the Secretary General’ (ST/LEG/SER.E/…). The
recent coinage of the multilateral treaty shows the extent to which classical

7
If a universal multilateral treaty between 194 States would have, today, to
be concluded in the old mode, this would necessitate 18,721 treaty relationships.
Hardly a bright prospect.
8
K. Marek, ‘Contribution à l’étude de l’histoire du traité multilatéral’, in
Essays in Honor of R. Bindschedler (Bern, 1980), p. 17ff.
9
On these two conventions, see D. Schindler and J. Toman, The Laws of
Armed Conflicts (Leiden/Boston, 2004), pp. 1055 and 365.

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 3 / Date: 27/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 4 SESS: 3 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

4 The law of treaties

international law was a law of bilateral adjustment and coexistence, not a

law of international cooperation. It was centered on the State and not on
any international society or even less, community. With the growth of
common concerns in the 19th century a new multilateral treaty process
became indispensable and established itself. It was used in particular for
institutional arrangements, such as the Universal Postal Union.

4 Reasons for the Importance of Treaties

The reasons for the importance of treaties in the contemporary world are
manifold. Some of the ‘advantages’ of treaties have to be seen in relation
to alternative sources, in particular customary international law.

Legal certainty
The treaty guarantees in most cases a superior degree of stability and
legal certainty to any other source of international law. The stability of
treaties is a fundamental tenet of the law of treaties; it runs through the
whole VCLT. The principle of the binding force of treaties is particularly
well established (article 26 VCLT 1969). The violation of a treaty is
traditionally beset with a high degree of odium – to wit, the scrap of
paper doctrine, so vigorously condemned after World War II. The legal
certainty of a subject matter significantly increases when the rules are
laid down in writing and crafted with attention and care. It is almost
impossible to set up detailed legal régimes – such as for the ban of
chemical weapons – by unwritten rules. Thus, for example, if a detailed
prisoners of war camp regulation needs to be adopted for the benefit of
detained persons, this matter would hardly be left to customary law. Too
many uncertainties would ensue, and with them different standards of
treatment. This would run counter to some fundamental tenets of the law
of armed conflict, namely the equality of belligerents under the law of
war and the most effective guarantees for those protected persons. For
this reason, the régime is set out in detail in Geneva Convention III of
1949. The same is true for international institutions. When an inter-
national organization or organ is to be set up, with all of its institutional
arrangements, procedures, financing and the like, only written rules will
suffice. Finally, the same can be said for the codification of international
law itself.10 The law is codified by being put into writing, systematized

10
On the codification of international law, see for example, A. Watts,
‘Codification and Progressive Development of International Law’, in R. Wolfrum
(ed.), The Max Planck Encyclopedia of Public International Law, Vol. II
(Oxford, 2012), p. 282ff, with bibliographical references.

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 4 / Date: 27/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 5 SESS: 3 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

Introduction: treaties in international relations 5

and thus rendered accessible to the greatest number possible. When

concluding a treaty on a certain subject matter, the States concerned
thereby agree to extract that subject matter (for at least a certain time)
from the chaotic flow of general political relations among them. They
clothe it with a predictable legal régime, underpinned by a set of
legitimate expectations as to mutual behaviour. When and how this
choice is appropriate is a political matter. The States, as legislators, have
to decide themselves on this issue, as they also have to decide when the
time has come to give up this stability and to engage again in a greater
flow and flux. The treaty will provide them with a legal instrument for
achieving the degree of stability and certainty desired. It is thus no more
than a tool of a multifaceted foreign policy.

Flexibility
International society is highly decentralized and complex. It groups
States with the most diverse needs, cultures, outlooks and policies, and
knows many levels of coexistence and cooperation, from the universal to
the regional and down to the bilateral. It stands to reason that such a
society needs a legal tool to provide for flexibility and adaptability. A
single universal rule of customary law would be insufficient to cope with
the many particular needs, in the same way that a domestic society
knowing only the legislation and not the contract could not live up to the
varying exigencies of private persons. The treaty allows for special legal
régimes and relationships to be established among some States, thus
departing from the general rules (or replacing them, when they do not
exist) of international law. The treaty will in such cases prevail over the
residual general rule under the legal principle that the more special law
applies in priority to the more general one (lex specialis derogat legi
generali; in toto jure, genus per speciem derogatur). Notice that the
greater specialty must not refer to subject matter; it here refers to the
number of States bound by the rule. Thus, there may be general rules on
the flag State jurisdiction on the high seas, and a bilateral treaty on the
same question, departing to some degree from the general rules. The
latter would apply in the first place because it is reasonable to assume
that the parties intended this: if they concluded such a bilateral treaty, it
is because they wanted to depart from the general rule; had they not
wished so, they would have maintained their legal relationships under the
sway of the general rule. This mechanism of priority/derogation is
limited only with regard to peremptory rules of the general law. They do
not allow a more special rule between some parties to replace the general
imperative injunction. This is the case in particular where fundamental
common interests are at stake.

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 5 / Date: 27/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 6 SESS: 3 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

6 The law of treaties

Participation
Treaties have come to be greatly favoured as a source of international law
by an important group of States, namely the so-called ‘Third World’ States
or ‘developing’ States. From their viewpoint, the treaty is fundamentally a
‘democratic’ institution. In the multilateral conferences leading to its
adoption, each State is represented on the basis of equality. True, the
influence of a State will be a function of the quality of its personnel and its
overall political weight. But even small States, by engaging some experts
or by enjoying some prestige, can exert a significant influence over the
negotiation and adoption process. In any event, each State is represented
on an equal footing, possesses one vote when it comes to the adoption of
the text and can freely make up its mind whether or not to ratify the text,
possibly with or without reservations. The same cannot be said for
customary international law, which the developing States initially mis-
trusted. Customary law does not provide as much equality. Weightier
States, those with greater resources, better personnel, published practice,
diplomatic influence, tend to have a greater share in the emergence of
unwritten rules. Weaker States are at best in a position to protest some
emerging rules and thus to impeach their establishment as customary rules.
But even that supposes awareness and proper legal services. In brief, the
multilateral treaty process approximates the democratic ideal of Parlia-
mentarianism, with the direct participation of all States (or many States) in
the making of the law. In an international society premised on sovereign
equality (article 2, § 1, UN Charter) this is an asset. It is also an asset when
the effectiveness of the law is considered, since participation in its making
and adoption increases the chances that it will be taken seriously.

Rapidity
There is a series of questions which requires quick handling and timely
legal regulation. Treaties can be adopted very quickly, especially on the
bilateral level, according to the true needs of the States. Even multilateral
procedures can be speeded up if the necessity is commonly felt and
internalized. Moreover, a provisional application of treaty rules before
their formal entry into force can be agreed to. It is more difficult to
achieve a quick evolution of the law by the more cumbersome, uncertain
and normally slower practice of States at the universal level. True, there
are certain situations where a customary rule has developed quickly.
Thus, the Montego Bay Convention on the Law of the Sea of 1982
provided for an exclusive economic zone (EEZ).11 Since coastal States

11
Article 55ff.

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 6 / Date: 27/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 7 SESS: 3 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

Introduction: treaties in international relations 7

were manifestly interested in extending their jurisdiction for economic

matters up to 200 maritime miles from their low-water coastline, they
quickly adopted legislation to that effect. Consequently, the International
Court of Justice (ICJ) could hold in 1985 that the practice had already
passed into customary international law.12 Conversely, the preparation of
a treaty may take decades, as the ILC project on State responsibility
shows.13 But the overall fact remains that treaties are concerted acts and
can more easily be adopted in streamlined and short procedures than the
growth of inorganic practice of States. The main alternative for a quickly
adopted custom would be the ‘instant custom’ doctrine applied to some
resolutions by the UN General Assembly (UNGA). But there remain too
many legal uncertainties linked with that process.

5 Reasons for the Importance of Customary International Law

If those are the main advantages of treaties, what are, then, conversely,
the main advantages of customary international law when compared with
treaties? We may here mention the two most important ones.
First, customary law allows a higher degree of adaptability of the
general rules of international law to evolving social needs at any given
time. Treaty rules, once made, are difficult to change. Any change
binding the same number of States as in the original treaty supposes in
principle the consent of all the parties (but consent may be given in
advance to accept a revision of a convention with less than unanimity and
yet binding all the States parties14). Since international law is a law
regulating political relationships between States (to the same extent that
constitutional law regulates political relationships within States), and
since political relationships shift much more – and much more quickly –
than private law relationships, there is a constant need to adapt the law
and to keep it consonant to the needs and practice of the constituent
unities of international society. This ‘peaceful change’ function, which is
indispensable if the law is not to become partly outdated, irrelevant and
unapplied, is essentially performed by customary international law.
Notice that international law has no doctrine of the ‘acte contraire’. This
means that a treaty can be changed by subsequent treaty practice or by
subsequent general practice, that is, by a customary law process (the

12
Continental Shelf case (Libya v Malta), ICJ Reports, 1985, p. 33, § 34.
13
See the summary description of the phases of work on that issue in
S. Rosenne, ‘The Perplexities of Modern International Law’, RCADI, vol. 291,
2001, p. 382ff.
14
See for example, article 108 of the UN Charter.

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 7 / Date: 27/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 8 SESS: 8 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

8 The law of treaties

reverse is also true).15 This state of affairs ensures the necessary mobility
of the sources, avoiding their petrification.
Second, general customary international law, as distinguished from
regional or bilateral customary rules, contains the only rules of inter-
national law which bind all the States of the world, and sometimes
possibly also other entities than States. These addressees are bound even
without an express consent, if only the practice and opinio juris is
sufficiently general (which will mean that it is not opposed by a
non-marginal number of States). In other words, treaty law produces in
principle sets of ‘particular international law’ binding only those States
which ratified or acceded; conversely, customary international law pro-
duces a series of rules of ‘general international law’ binding all States.
This limited reach of conventional law is true even for important treaties,
such as the UN Charter or the Geneva Conventions on international
humanitarian law. Thus, the Eritrea/Ethiopia Arbitral Claims Commission
had to establish in each of its awards that the substantive rules contained
in the four Geneva Conventions of 1949 were also customary before it
could apply them to the armed conflict between the two States (1998–
2000), since Eritrea was not yet bound by these Conventions.16 There is
no developed and complex society which could function only with the
scattered and archipelagic sets of particular rules. It needs also some
common law, that is, some general rules providing the societies with firm
ground on which the idiosyncratic special régimes can be placed and
managed so that the common bond is not entirely torn away.

B DIGGING DEEPER
1 The Emergence of the Principle Pacta Sunt Servanda in European
International Law

In Roman Law – which exerted great influence on European legal

thinking and practice17 – there was initially a rigid contractual formalism

15
W. Karl, Vertrag und spätere Praxis im Völkerrecht (Berlin, 1983); G.
Nolte, Treaties and Subsequent Practice (Oxford, 2013).
16
See RIAA, vol. XXVI, for example, on p. 37ff.
17
Roman Law was seen as the law of the Empire; when the Empire was
resurrected in the Carolingian time, it seemed natural to inherit classical and
Roman law as the law of the Empire. The surrounding ideological conception
that old law was good law (principle of authority and tradition) was another
pillar of this reception of Roman law.

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 8 / Date: 1/12
JOBNAME: Kolb PAGE: 9 SESS: 3 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

Introduction: treaties in international relations 9

in the civil law (jus civile).18 The contracts clothed with legal protection
were enumerated: contracts re, verbis (stipulatio), litteris and consensu.
By contrast, contracts which did not fulfil the formal requirements of any
of these categories were called nuda pacta or simply pacta. They were
legally not protected: ex nudo pacto actio non oritur.19 It was, however,
accepted that they could give rise to some procedural exceptions against
the action of the other party. This civil law formalism has been
progressively softened with the rise and strengthening of jus gentium.
The latter concerned agreements concluded with non-Roman citizens, to
which the Roman civil law was not held to be applicable. In this context,
the Romans had recourse to the equitable idea that the simple promise
given should be binding in good faith, without the necessity of any
prescribed form. From here flowed the Roman principle of good faith
and its consequence, pacta sunt servanda (a formula used by Cicero), in
our context the fides publica inter populos. This significant advance of
late Roman Law was partially lost with the demise of the Empire and the
phase of the great migrations and invasions.
In the Middle Ages, it was taken up by the Church but combated by
some influential jurists. The Christian faith is largely based on subjective
ethics centered on motives and intentions (forum internum).20 Con-
sequently, a promise must be considered sacred, all the more when God
is invoked. In moral theology, the rule of respect for agreements was
therefore postulated as a universal legal rule.21 Ecclesiastical jurisdiction

18
For details, see R. Kolb, La bonne foi en droit international public (Paris,
2000), p. 87ff.
19
On these issues, see L. Seuffert, Zur Geschichte der obligatorischen
Verträge (Nördlingen, 1881); W. Scherrer, Die geschichtliche Entwicklung des
Prinzips der Vertragsfreiheit (Basle, 1948).
20
On the question of moral correction and the pledge by the word given, see
Matthew, 5, 37.
21
H. Dilcher, ‘Der Typenzwang im mittelalterlichen Vertragsrecht’,
Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Romanistische Abteilung,
vol. 77, 1960, p. 272ff; E. Bussi, La formazione dei dogmi di diritto privato nel
diritto comune, Vol. I (Padova, 1937), p. 217ff; J. Roussier, Le fondement de
l’obligation contractuelle dans le droit classique de l’Eglise, Ph.D. (Paris, 1933);
J. Bärmann, ‘Pacta sunt servanda – Considérations sur l’histoire du droit
consensuel’, Revue internationale de droit comparé, vol. 13, 1961, p. 18ff; B.
Schmidlin, ‘Zum Gegensatz zwischen römischer und moderner Vertragsauf-
fassung: Typengebundenheit und Gestaltungsfreiheit’, in Essays in Commemora-
tion of the Sixth Lustrum of the Institute for Legal History of the University of
Utrecht (Assen, 1979), p. 111ff. See also K. P. Nanz, Die Entstehung des
allgemeinen Vertragsbegriffs im 16. bis 18. Jahrhundert (Munich, 1985).

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 9 / Date: 27/10
JOBNAME: Kolb PAGE: 10 SESS: 3 OUTPUT: Thu Dec 3 10:58:29 2015

10 The law of treaties

contributed to give weight to this conception22 and ecclesiastical legisla-

tion gave ample room to the principle.23 Pacta sunt servanda had also as
an advantage its simplicity – whereas the Roman formalism was compli-
cated and obscure, and difficult to explain to the increasing number of
subjects. From there, the principle was transferred into the developing
common law (jus commune).24 However, a strong current of jurists
faithful to the classical Roman conception as to the typologies of
contracts and nuda pacta continued their polemic against the principle
pacta sunt servanda. This was the case notably in France (mos
gallicus).25 As can be seen, the question remained controversial.
The time to develop a ‘modern’ law of nations came after the demise
of the Empire and the formation of a society of independent States, that
is, progressively from the 17th century onwards, and in particular after
the Westphalian Peace of 1648. It now stood to reason that an analogous
application of the Roman civil law principles to international covenants
could not be suitable. The kings and other rulers of the States were
sovereign. They could not be forced to observe the forms of the old civil
law; and the categories of contracts were hardly suitable for public
treaties. Thus, the classical authors of international law, Grotius,26
Gentili27 or Vattel,28 and later Vitoria29 and Suarez,30 had been influenced

22
W. Trusen, ‘Die gelehrte Gerichtsbarkeit der Kirche’, in H. Coing (ed.),
Handbuch der Quellen und Literatur der neueren europäischen Privatrechtsge-
schichte, Vol. I (Munich, 1973), p. 467ff. See also H. Hattenhauer, Europäische
Rechtsgeschichte (Heidelberg, 1992) pp. 315–16; J. Hashagen, ‘Zur Charakteris-
tik der geistlichen Gerichtsbarkeit vornehmlich im späten Mittelalter’, Zeitschrift
der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Kanonistische Abteilung, vol. 37,
1916, p. 205ff.
23
See for example, Decretum Gratiani, C.23, q. 1, c.3.
24
E. Bussi, La formazione dei dogmi di diritto privato nel diritto comune,
Vol. I (Padova, 1937).
25
D. Liebs, Römisches Recht (2nd edn, Göttingen, 1982), p. 219. The French
elegant jurists appertained to a philological school and were thus faithful to the
classical sources. They feared that in giving up the nominal contracts, contract
law would become amorphous. This has to be understood in the context of
classical Roman Law, which was based on remedies (actiones); actions were
conceded only for contracts having particular ‘names’, not for pacts at large
which did not fit the system.
26
De jure belli ac pacis, Prolegomena, § 15; Book I, Chap. 3, § 16; and most
importantly Book II, Chap. 11. See also M. Diesselhorst, Die Lehre des Hugo
Grotius vom Versprechen (Köln, 1959).
27
De jure belli, Book. I, Chap. 3.
28
Le droit des gens, Book I, Chap. 1.
29
Relectio de jure belli, Chap. 7.

Robert Kolb - 9781785360145

Downloaded from Elgar Online at 04/05/2017 01:40:59AM
via Duke University Law Library

Columns Design XML Ltd / Job: Kolb-The_Law_of_Treaties / Division: Text /Pg. Position: 10 / Date: 27/10
Other documents randomly have
different content
 S a szép bársonykezével félresimította a hajat Ocskay
homlokáról: a ránczokat is el simította vele együtt s megint nevetett.
– Asszonyom, monda Ocskay hidegen. Önnek semmi oka sincsen
most a nevetésre.
– Dehogy nincs, félistenem; mikor ezt az ostoba vasembert olyan
szépen el tudtad innen küldeni.
– Ön félreérti az én szándékomat, grófnő.
– Dehogy értem félre, drága hősöm. Tudom én jól, hogy ez a
percz, ez az alkalom nem a megfagyott örömök felolvasztására való.
Nekem sem volna az semmi vigasztalás, hogy a sakálok helyett
maga az oroszlán esz meg. De maga az a titok, a mit belőlem vagy
szép szóval, vagy kínzással ki kell venni: nem meghallani való más
füleknek, mint a tieidnek. (Azaz, hogy csak az egyiknek, mert a
másikat én őrzöm otthon ereklyeszekrénybe zárva, mint egy szent
reliquiáját.)
Ocskay arcza elveresedett ez emlékeztetésre. Még egy ember
van, a ki tudja ezt a titkot!
– Óh igen. Együtt őrzöm azt azzal a levéllel, amit menekülésed
órájában irtál hozzám, monda könnyű sóhajjal Ozmonda. De hát ez
elmult. Most nehezebb tête-à-tête-re kerültünk össze. Beszéljünk
csak suttogva, hogy meg ne hallják a leskelődők, ki ne beszéljék a
világnak. – Sejtetted te azt jól, mikor ezt az alkalmatlan tanut
kiküldted innen. Mikor Ozmonda és Ocskay László suttognak
egymással, azt ne hallja meg senki. Előérzeted súgta ezt meg neked.
Jól tette. Azt kaczagtam. Te sejtetted azt, hogy a mi titkot ez a
Bramarbas tőlem nehéz torturákkal akar kicsikarni, mi történik azzal?
Én nem vagyok Quintilia, aki elharapja a nyelvét, hogy a kínpadon ki
ne beszélhesse az összeesküvők titkait! Nem, én nekem meg sem
kell mutatnotok a tüzes harapófogót. Elmondok mindent ingyen: az
első kérdezésre. Mindent, a mit Scharodi rám bizott; a rejtelmes
tapasztalatokat. Hallja meg, a kinek tetszik. Te érezted azt előre,
sejtelmed megsúgta, hogy nem jó lesz azokat másnak is meghallani,
mint neked magadnak, s ha te megtudod, úgy el fogod azokat
titkolni, hogy álmodban sem mondod el senkinek; mert ha hirré
lesznek, jobban szétverik azok a kurucz tábort, mint a császári
hadvezérek. (Ezzel ugyan nem sok van mondva.) Az én titkaim
megsemmisítik a kurucz tábort.
– Nem hiszem.
– No hát képzeld, hogy most a kínpadra vagyok feszítve, s ez a
veres selyemköntös rajtam egy lánggal égő palást és aztán kérdezd,
a hogy inquisitori hivatalod tartja: kik azok a kurucz táborban, a kik
hajlandók a császár hűségére áttérni?
– A vallatott nem az igazi neveket fogja mondani.
– Hozzá lesz téve mindenik névhez, hogy mi annak az ára? mivel
lehet megejteni? Milyen a gyöngéje? Az inquisitor megitélheti belőle,
hogy a kínvallatott igazat mond-e?
– Az első nevet?
– Kezdjük az apraján. Legelőször is «Blaskovics István».
– Hogyan? Az én tulajdon zászlóaljparancsnokom?
– Nem is olyan nagy az ára. Bárói czím: aranyláncz.
Csecsebecsékkel is beéri.
– A második?
– Rakovszky.
– A turócziak kis királya? Ez egy tiszta, becsületes jellem. Hát
ennek mi a kulcsa?
– Ezt nem lehet se kincsekkel, se fényes igéretekkel
megvesztegetni; de lehet szép szóval. A herczegprimás nagyon tud a
lelkére beszélni. Ez leghamarább ott lesz a megtérők között.
– Azután?
 – Most már még nagyobb ember jön. Forgách tábornok.
Ezt a nevet jól esett hallani Ocskaynak: mindig neheztelt a miatt,
hogy az az áttért labancz generális itt is hadvezéri rangot foglal el,
míg ő csak dandárvezető: arra nagy dolgokat biznak, őt magára
hagyják.
– No erről fölteszem. Mindig gyanakodtam benne. Csak azért jött
közénk, hogy az összeköttetés Bécscsel meglegyen.
– Hát nem hazudok, úgy-e bár? Nincs már szükség a spanyol
csizmákra? Talán le is ülhetnénk? mert még hosszú sor van hátra.
Egymás mellé, hogy halkabban beszélhessünk? Vagy szembe inkább,
hogy szemmel is beszélhessünk. Következik Thuróczy, Ebergényi. Az
egyiknek a felesége német grófkisasszony. Ez a szivéhez való titkos
kulcs. A másik veszekedő természetű: nem fér össze vezértársaival,
mindenkivel összekoczódott már; ha többen lesznek, a kik hivják,
barátságot fog keresni az ellenségnél.
Ocskay csak fejbólintással inte, hogy ezt is lehetőnek tartja.
– Van még több?
– Csak most jön a java. Következik Bezerédy.
– Ah! Ez képtelenség. Ő, a fejedelem legjobb tanácsadója, a
hazáját rajongva szerető igaz magyar! Mivel lehetne ezt
megvesztegetni?
– Épen azzal, a mi nagyon is sok van nála, a bölcsességgel, a
hazaszeretettel. A ki nagyon aggódik a hazája sorsa felett, az már
félig renegát. A jó forradalmárnak ne legyen se esze, se szive; mert
az árulásra viszi. Bezerédy áruló lesz – meggyőződésből.
Ocskay mereven bámult maga elé. Ozmonda felfedezései oly
közel jártak a valóhoz, hogy nem birta azokat megczáfolni.
– Ki van még? kérdé kedvetlenül.
– Mindig feljebb megyek. Lubomirszky Tivadar.
 – A szepesi gróf! A XIII város hűbérnöke. A lengyel jóbarát! Ez
lehetetlen!
– Kimondám. Az van róla mondva, hogy a «szerencse fia». A
merre a szélvitorla fordul. Ő is, meg a testvére György herczeg, a
szandeczi sztaroszta, csak arra várnak, hogy egy döntő csapás érje
Rákóczy táborát s a császáriak mellé fognak állni.
Minden szó, mint a méreg, úgy ette be magát Ocskay szivébe. Jól
mondta ez az asszony: veszedelem volna, ha ezt egy törvényszék
előtt mondaná el végig valaki. Ahány név, annyi sebet üt, s ezeken a
sebeken át elvérzik a hit!
– És még mindig van folytatása; mondá a nő. Fáj, úgy-e, a mit
mondok? az inquisitor ül most a tüzes kínpadon! Nem könyörögsz
még, hogy hagyjam abba! Nem sikoltasz fel: «irgalom, kegyelem!»
No hát folytassuk, ha kiállod. Következik a sorban Károlyi Sándor.
– Ah, ez rágalom! Ez őrült beszéd; kiálta felugorva üléséből
Ocskay. Ezt a nevet csak a vak boszú diktálta Scharodinak. Károlyi
Sándor tábornok a fejedelem jobb keze! A hős, a ki annyiszor
döngette öklével Bécs város kapuit. Hogy az elhagyhassa a
fejedelem zászlóit! Ez nevetséges.
– Aha! A kínpadon nevetni is szoktak. Mikor a fájdalom
türhetetlen, akkor beáll a hahotázás stádiuma. Csak nevess rajta,
kínzottam! Nevetni való is az! Hogy még annak is ára legyen, a ki
megfizethetetlen. Utolsó lesz, a ki eldől, de akkor olyan nagyot fog
esni, hogy mindenkit magával dönt le.
Ocskay elkábultan ült vissza elhagyott helyére, Ozmondával
szemközt; de már nem volt bátorsága a dæmoni kisugárzású szemek
közé nézni: csak lehajtá a fejét, az asztalra könyökölve.
Ozmonda pedig fölkelt a helyéről, s odalépve hozzá, a vállára
tette a kezét s úgy suttogott hozzá:
– Nos? Van még ereje a vallatónak egy fokkal nagyobb torturát
kiállani? Mondjak még többet?
 – Mi volna még több? dörmögé Ocskay. Ki van még feljebb? Ki
lehet még magasabb? Csak a fejedelem maga van még hátra.
– Te mondád! szólt diadalmasan Ozmonda. Akaratlanul kitaláltad.
Igenis. A ki a «pro libertate» zászlót kész letenni, az maga Rákóczy
Ferencz, a fejedelem. Az ára: a lengyel királyság. Ezért odaadja
cserébe a magyar fejedelemséget.
– Ez czudar rágalom! kiálta fel, indulatba hozva, Ocskay.
– Én csak a hallottakat mondtam el: rebegé Ozmonda, alázatos
térd-fejhatással visszavonulva. Vallomásom szóról-szóra az, a mit
Scharodi velem közölt. Semmit hozzá nem tettem, semmit ki nem
hagytam. Ezt kész vagyok esküvel megerősíteni. De még van egy, a
kinek nevét nem Scharodi közölte velem, a kit csak én tudok, a ki a
folyton feljebb emelkedők sorában előttem legfelül áll, a megtérők
legbecsesebbike: megsúgjam a nevét?
– Igen.
– A neve: «Ocskay László!»
Ocskay összerezzent. Hát már nemcsak ketten vannak, a kik ezt
az ő homlokára látják írva? Még ez is?
Büszkén fölegyenesedett.
– És ennek az embernek mi az ára? kérdezé gúnyosan.
– Az az én feladatom.
– Az ön feladata? szólt Ocskay csodálkozva. S ön ebben a
perczben még arra gondol, hogy feladatai vannak?
– Hát azt hiszed-e, szólt a hölgy, hogy én csendesen pihenni
fogok? hogy én ezt a meggyaláztatást, a mit velem ma elkövettek,
valaha el fogom felejteni? hogy mindazokon, a kik engem ily módon,
halálnál keserűbben, megsértettek, olyan boszút nem fogok állni,
hogy azt még az ivadékaik is sírva emlegessék?
 Az a szép eszményi arcz e szavak alatt egy furia lárváját vette föl
és akkor meg igézőbb volt.
Ocskay nyugalmat mutatott arczán.
– Figyelmeztetem önt, asszonyom, hogy önnek nagyon kevés
ideje maradhat boszúja kitöltésére. Önt, mint kémet, a
haditörvényszék elé fogják állítani, s annak az ajtaja a másvilágra
nyilik.
Ozmonda dévajul felkaczagott e fenyegetésre.
– Hahhaha! – Ő engem azzal akar fenyegetni, hogy megölet! Az
én bolondom! Hogy főbelövet. Ocskay László odaállíttatja Ozmondát
a puska végére, s azt mondja: «tüzelj!» – Nevess hát, kis bolondom.
– Asszonyom! Ez rémségesen komoly pillanat! szólt Ocskay,
eltolva magától a hozzásimuló nőt.
– Tedd még komolyabbá. Hozasd ide az itéletet, írd alá hollótollal.
Vedd kezedbe a topolyfa-vesszőt. Kiáltsd el: «Istennél a kegyelem.»
Majd mielőtt a vesszőt kettétörnéd, valaki azt fogja a füledbe súgni:
«ne törd el: add nekem, én elültetem, szájamban hordott vízzel
öntözöm, míg megéled, fa lesz belőle!» Hahaha!
Ocskay boszusan toppantott s odasietett az ajtóhoz, felnyitá azt
és kikiáltott:
– Csajághy főstrázsamester uram!
Ott volt a szólított, várt a hivásra, belépett; megállt az ajtóban.
Ocskay odatámaszkodott háttal az asztalhoz: a hölgy közel simult
hozzá s kiváncsi figyelemmel vizsgálta az arczkifejezését.
Ocskay László sokáig hallgatott, kereste a kezdetét az eszméi
fonalának. Nagyon össze volt az gubanczolva.
Csajághy kénytelen volt kérdést intézni hozzá.
 – Ezredes úr! Kivallotta a kém a veszélyes titkokat?
– Egy szó sem igaz azokból, a miket mondott.
Ez volt rá Ocskaynak a válasza. S ez nem volt apodycticus
hazugság. Ő magában tagadta, hogy azok igazak.
– Jól van. Mondá Csajághy. Hát akkor majd én veszem a kémet
vallatás alá s én jótállok róla, hogy kiveszem belőle azt, a mi tiszta
igazság.
– Nem lehet. Mondá Ocskay szárazan.
– Miért nem?
– Mert én nem engedem.
Ozmonda szemei elárulták a diadalmas érzést, felragyogásukkal.
– Ezredes úr, szólt Csajághy szigorú tekintettel. Ez hadi regula. Az
elfogott kémet addig kell torturázni, míg a rábizott titkokat kivallja. S
ezuttal oly titokról van szó, a mik mindnyájunkat végveszélybe
vihetnek, ha lappangva maradnak. Árulás van soraink között! Annak
ki kell derülni! Hadd hulljon a férges! A kémmel a haditörvényszék
rendelkezik.
– De a fogolynővel én!
– Ah! A nővel! A nővel? Ezt el is felejtettem, hogy hiszen ez az
alak itten asszonyféle. Ezt nem szabad torturázni, mert ez asszony,
ezt nem szabad agyonlőni, mert ez asszony – ennek szabad
bennünket elárulni, mert ez asszony.
– Úgy van.
– S mit akar vele kegyelmed?
– Szabadon fogom őt bocsátani.
Ozmonda minden tagját mintha a villanyosság hatotta volna át e
szavakra, kezét az indulat hevében Ocskay vállára tevé, s forró
lélekzettel lihegé e kitérő vallomást:
– Ah, mon idole, comme je t’ adore! (Ah, én bálványom, mint
imádlak!)
De Csajághy e szavaknál kardmarkolatára csapott.
– Tudtam! Már megrontotta őt! Egy félóra elég volt rá! Nem úgy
van, uram. – Ebben a pillanatban nem a dandárvezér és alvezére
állnak egymással szemközt, hanem Ocskay László és Csajághy
Márton. Két férfi, a kiknek egymással számadása van. Mit akarsz
ezzel az asszonynyal itten?
S odalépett egy kardtávolnyira Ocskay elé és jobbját folyvást a
kardmarkolaton tartá.
Ocskay pedig meg sem mozdult. Még az összefont karjait sem
vette széjjel. De szemei bátran kiállták Csajághy haragos tekintetét.
Ozmonda egymáshoz ütögeté az ökleit diadalmas örömében.
Ah, milyen gyönyörűség, ilyen két nemes fenevadat egymásra
uszítva látni; egy oroszlán meg egy szarvorrú! Most
összeverekednek! A két vezér! A két hirhedett hős. Az ő két szép
szeme miatt!
Csajághy még egy lépéssel közelebb dobbant Ocskayhoz, s most
már kirántá hüvelyéből a kardot, úgy kérdezé felcsattanó hangon:
– Mit akarsz ezzel az asszonynyal itten?
Ocskay erre gyorsan, mint a gondolat, megragadta baljával
Csajághy fegyveres jobbját s akkor mell mellhez érve álltak
egymással szemben.
Ozmonda odaugrott mellé, s megfogta két kézzel Ocskay jobb
öklét, mintha a kard markolatához akarná azt vezetni.
Ez pedig csendes, szilárd hangon dörmögé e szókat:
 – Kicserélem őt a fogoly feleségemért.
– Chien! Comme je crache sur toi! (Kutya, hogy leköplek!) hörgé,
fogcsikorgatva a hölgy s eltaszítva magától a forrón szorongatott
kezet.
A vasember arcza pedig e szóra ellágyult: a kezéből kiejtette a
kardot, s nyakába borult Ocskaynak.
– Vezérem vagy! bálványom vagy! Lásd, én erre nem gondoltam!
– Fölér a cserével? kérdezé Ocskay.
– Nagy ár; de megéri. Egy ördögöt egy angyalért.
– S hogy addig, a míg nőmet elküldik a cserére, jól gondját
viseljék a méltóságos grófnőnek: te rád bizom a gondviselését.
A hosszú, csontos termet, fölvéve a földről elejtett kardját, azzal
egész lovagtempóra szalutált a hölgy előtt, az arcza még akkor is
véres volt a mai csatában kapott sebektől, s csikorgó nyájassággal
mondá:
– Grófnő! Most már cavalier servantja vagyok – egész a
kicserélésig!
Ozmonda olyan ijesztő szép volt; még az a lángszínű
selyempalást is segített hozzá.
 ASSZONYOK KICSERÉLÉSE.
Csajághy visszadugta a hüvelyébe a kardját s azzal egyenesen
megállt Ocskay előtt, katonai tisztelgésre eresztve le a két kezét.
– Ezredes úr: pardon, gráczia! a miért kardot mertem rántani
kegyelmed ellen. Tévedés volt az okozója. Nem tudám vala, hogy
ezen úrhölgy itten voltaképen túsz légyen.
– Meg van bocsátva, ahhoz tartsa kegyelmed magát.
– Köszönöm a grácziát! Azzal ismét Ozmondához fordult. Már
most tehát, méltóságos grófné, tekintse magát úrnőnek, a míg
táborunkban fog lenni. Egészen akkép fogunk kegyelmeddel bánni
itten, mint ahogy bánnak a kegyelmetek részén Ocskay László uram
feleségével.
Ozmonda féktelenül felkaczagott erre a szóra. Az igaz, hogy
Csajághynak sehogy sem állt a képéhez és alakjához ez a rögtönzött
udvariaskodás.
– Nagyon jól van, vitézlő főstrázsamester uram! Elfogadom a
szíves ajánlatot. És mindenekelőtt arra kérem kegyelmedet, hogy
beszéljen velem németül; mert engem ez a kultiválatlan nyelv
zseniroz: nem tudom magamat jól kifejezni rajta.
– Gehorsamer Diener.
– Tehát mindenekelőtt arra kérem önt, szolgálatkész lovag uram,
hogy siessen ön nekem egy szabómestert felhajhászni, aztán meg
egy susztermestert, egy csipke- és fehérnemű áruló marchand des
modest, meg egy coiffeurt. Azt átláthatja kegyelmed, hogy ebben a
piros frizeur köpenyben az utczára ki nem mehetek, se útra nem
kelhetek. No hát csak siessen! Kapni ezt mind Beczkó városában. Itt
gazdag uraságok laknak. A ruhához való kelmének a választását
kegyelmedre bizom: azt is kap a görög kereskedőnél nagy
választékban; most érkezett meg Bécsből. Apropos! a selyemkelme
választásánál el ne felejtse kegyelmed, hogy az én hajam igazában
szőke; azért is kérem kegyelmedet, hogy küldjön nekem a patikából
egy üveg spiritus vinit, hogy ezt a barnára festő diófaolajat
kimossam vele a hajamból. Aztán ugyanott a patikában ragasztasson
kegyelmed az arczára annyi angol flastromot, a mennyi szükséges,
mert ilyen vérző sebekkel látni kegyelmedet, rám nézve nagyon
kellemetlen.
Csajághy nyugodtan hallgatta mindezt a commissiót végig s azt
mondta rá, hogy «igenis grófnő, meglesz minden».
Ami pedig a spiritus vinit illeti, az már ott volt kéznél. Azt
kulacscsal hordta Csajághy s rögtön szolgálhatott vele a grófnőnek;
a ki azt köszönettel fogadta s mindjárt hozzá is kezdett látni a vizes
dézsánál a hajkimosási műtéthez. Az a viz véres volt. Csajághy friss
vizet akart neki hozni, de Ozmonda megnyugtatá: «Csak hagyja
kegyelmed! úgy is kellene tojásfehére hozzá, s a friss vér még jobb».
Csajághy örült rajta, hogy ily magas czélra áldozhatott nemesi
vérével.
– Addig majd őrködik fölöttem az ezredes úr, mig ön odajár, nem
azért, hogy meg ne szökjem, hanem, hogy ne unatkozzam. Nemde,
ezredes úr?
Csajághy megcsóválta a fejét; de hát mit tehetett? Ha megtette
magát az úrhölgy cavalier servantjának, engedelmeskedés volt a
dolga, nem más.
– Teljesítem parancsait grófnő. Mondá s eltávozott.
Ozmonda pedig végig kigombolta a veres soutane ujjait, s azokat
a válláig felgyürve, hozzáfogott, hogy a sűrű omló haját a szivacscsal
kimossa, míg az az alkoholtól ismét olyan szőke lesz, mint valósággal
szokott lenni.
Ocskay nézhette a műtétet, nem törődtek a jelenlétével.
Hiszen mindez igen szép lett volna, csak odakinn ne folyt volna a
háború. De most már, hogy biztos helyen érezte magát Scharodi
uram, elkezdett a bolondóczi vár fokáról a kuruczok által elfoglalt
városra leágyúztatni. Bombái ott csapkodtak le mind a városháza
körül, ahol a kuruczok főhadiszállását lehetett sejteni a várbelieknek.
Mikor egy bomba épen a városház udvarán durrant szét nagy
pukkanással, Ocskay megszólítá Ozmondát.
– Grófnő, ez itt nagyon veszedelmes hely lesz.
– Hogyan? Ön megszólalt? Azt hittem, hogy meg van némulva.
– Az ellenfél gránátjai mind erre a házra hullanak.
– Az az ön dolga, kedvesem. Ha egyéb mondani valója nincs:
ehhez nekem semmi közöm.
Pedig minden idege reszketett belül, mikor egy lövést hallott. Az
arczának tudott közönyt parancsolni.
És Ocskay nem hagyhatta őt magára, hogy vezéri teendői után
lásson. Féltve őrzött kincs volt ránézve ez asszony. Túsz az ő
Ilonkája helyett.
Ozmonda hajfürtei visszanyerték eredeti szinüket, s akkor odaült
a terjedelmes, fehérre meszelt banyakemencze padkájára a haját
szárítani, elterítve szélesen maga körül az aranyba csillogó
selyemhullámokat, végig a kemencze oldalán.
– Tudja ön, min kaczagtam az elébb olyan nagyon? szólt
Ocskayhoz, kis vártatva.
– Nem gyanítom.
 – Mikor az ön alvezére azt mondá, hogy épen úgy fognak bánni
én velem itten, mint a hogy az ön hitvesével bánnak odafenn
Bécsben. No azt én szépen megköszönném.
– Hát mit tettek a nőmmel? kérdé Ocskay; felgerjedését el nem
titkolhatva.
– No no no! hiszen nem ették meg. Régen volt az már, mikor a
Ruyszel-korcsmáros a fogoly urnőket megetette a vendégeivel
Bécsben. Most már nem esik bennük kár. Au contraire.
Most már Ocskayn volt a sor, hogy nevessen.
– Aha! grófnő; ön most én bennem fel akarja kelteni azt a
sárgaszemű szörnyeteget, a kit Shakespeare leir.
– S ha ezt akarnám? Talán bűnöm volna? Mikor még az esküdt
uram élt, s elvitt magával a temesvári táborba: magának és
másoknak vesztére, akkor ön nem tartá bünnek olyan mélyen nézni
a más asszonya szemébe, a hol annak a lelkét is lehet látni.
Csaknem gyermek voltam még. Ki tanított meg arra a nyelvre, a mit
a szív beszél? Ha ön szenvedett miatta, nem szenvedtem-e én
százszorta többet? Az egyik tudott felejteni: a másik nem; ez a
külömbség. Most már özvegy vagyok, ön pedig házas. Ki veszi el
tőlem azt a jogot, hogy összetépjem, a mit összekötve látok? Hiszen
én Beliál leánya vagyok. Én vagyok az ördög, az a másik az angyal.
Kinek hogyan tetszik? A négernek az angyala fekete, az ördöge
fehér. Mit tett önnel az angyal? Lázadóvá tette a koronás királya
ellen. A nevét föliratta vérrel, lánggal, korommal egy elpusztított
ország romjaira; átokkiáltássá tette ezt a nevet, s az angyal el fogja
önt még vinni a számüzetés pokolországába: el fogja vinni még a
vérpadra is! Igen: ez az angyal. És mit tesz az ördög? Eljön békíteni,
haragos sziveknek mérgét lohasztani; hordja a kiengesztelő szót a
trón és a lázadás tűzhelye között, jár az olajággal egyik táborból a
másikba; kér, könyörög: ne pusztítsák kölcsönösen ezt a szegény
országot, nyujtsák üdvös munkára a véres kezeiket. Ezt teszi az
ördög. Hanem a négernek az angyala fekete, s az ördöge fehér.
 Ocskay az ajkait harapta. Föltette magában, hogy nem fog neki
ellentmondani.
A hölgy homlokára csapta a két kezét.
– Hat esztendő után viszontlátjuk egymást. Minő viszontlátás!
Durva, ittas pórhad, szégyentől megalázva, közcsufságra
levetkőztetve idehajt eléje, a ki hajdan féléjszakán át elleste, hogy
egy ablakon kinyujtott kezemet meglássa, és esküdött, hogy boldog
lett tőle, s most, mikor az, a ki előtt térden állt valaha, ily irtóztatón
meggyalázva jelen meg előtte, úgy áll ott, mint egy jéghegy, mint a
magas Kriván. Azt mondták neki: az ellenség kéme vagyok. S ő azt
elhiszi szépen. Nem kérdi magában: ugyan mi szörnyű indok lehet
az, a mi egy gyönge nőt, egy kényesen nevelt, minden veszélytől
rettegő asszonyt rábirhatott arra, hogy fergeteges télvihar idején
elhagyja kényelmes palotáját, álruhában, férfinak öltözve,
gyalogolva, éhezve, fázva, rettegve bujkáljon erdőkön, pusztákon
keresztül, futva kóbor martalóczok, éhes farkascsordák elől;
belopózva két ellenséges tábor harczvonalaiba, koczkára téve életét,
női szemérmét? Van-e elég aranya a császárnak, elég áldása a római
pápának, a mi erre őt rávehesse? Hátha valami más oka volt rá?
Valami szenvedély, a mi határos az őrültséggel, rokon a martyrság
vágyával. Egy perczig azt hittem, hogy ön kitalálta ezt a rejtélyt.
A midőn azt mondták: «add ide ez asszonyt, hadd kínozzuk
halálra!» Ön azt felelte: «nem engedem!» «Mit akarsz hát vele
tenni?» «Szabadon bocsátom.» Ah, akkor azt hittem egy perczig,
hogy megértett; hogy megtért. Mellém áll és megrontói ellen fordul
arczczal. És akkor azt mondja: «kicserélem őt a feleségemmel.»
A hölgy a két kezével a szétszórt hajába markolt.
– Inkább dobott volna oda kínzóimnak, inkább engedett volna
agyonlövetni; csak azt ne mondta volna: «elcserélem őt a
feleségemért!» Cserébe dob engem, mint egy darab arany-ezüst-
marhát, mint egy ékszert, egy kösöntyűt, váltságdijul a fogoly
asszonyáért! Mert hiszen én vagyok az ördög, az pedig az angyal. Én
vagyok az ördög, a ki nem rettegve vészt, nyomort, kínhalált, eljövök
hozzá, hogy őt ujra lássam; míg az angyal odafenn Bécsben vigan
mulat, s jól éli világát.
Ocskay erre csak azt mondá hidegen:
– Az én feleségem betegápoló apácza-klastromba van bezárva.
– Hahhaha! kaczagott fel Ozmonda gúnyosan. Ezt Ritschán
mondta, úgy-e? Az, a ki ocskói kastélyában elfogta.
– S a kit én legyőztem s sebesülten elfogtam.
– Már nincs fogva. Heisterék elfoglalták Kosztolán várát, s
Ritschánt Bécsbe vitték, most ott ápolják a jótékony apáczák. De hát
mit gondol ön, uram: ha még Ritschán fel nem talált épülni, s az ön
angyala azt izeni vissza, hogy még nem «jöhet el a cserére?»
Mintha éles nyíl szegezte volna át egyszerre Ocskay szivét! Ez
odatalált egészen.
Arczának nagyon el kellett árulni indulatját, mert a hölgy élveteg
kárörömmel tekinte reá. El akarta azt titkolni jobban.
– Nem fájt semmi, asszonyom. Én nőmet szeretem és tisztelem.
Ő el fog jönni, a mint az izenet megérkezik hozzá, s én önt át fogom
adni érte cserébe.
– És én gratulálni fogok önnek a nyereséghez! viszonzá rá
Ozmonda, talpraugorva s szétrázva maga körül termetén aláomló
haját.
Ocskay nem bánta volna, ha Scharodi bombái közül egy oda ütött
volna be inkább a szobába.
Mint a fölmentő érkezése, olyan jól esett a lelkének, mikor
Csajághy visszajött.
– Maradj itt, kérlek, mondá neki. Én megyek az ágyúkhoz.
 Nagyot lélekzett, mikor a szobából kiment.
De a beczkói ostromnak mégis csak ő volt a legnehezebb
sebesültje.
Csajághy azonban hozta magával a mi csak szabó, varga és
boltos volt Beczkó városában; selymet, csipkét, patyolatot halommal,
lehetett válogatni benne.
A szabók atyamestere becsületes jó német ember volt, a ki
sokkal jobb szerette a tubákot, mint a puskaport. Ozmondának
rettenetes jó mulatsága volt vele; a míg a majszter mértéket vett a
ruhához, úgy reszketett, mint a kocsonya, a jámbor. Nem is volt az
bolondság; mértéket venni, aztán kiszabni a kelmét, mikor egyre
durrognak a gránátok az ablak alatt, csörömpölnek az üvegkarikák
az ólomfoglalásban. Valahányat durran, atyamester uram kezében
mindig félreszalad az olló, s valamennyi legény mind az ujjába szúr a
tűvel.
Pedig a munka sietős: estig el kell ruhának, czipőnek, fehér
gúnyának készülni; mert estére már megérkezik a császári tábornok,
Viard az egész dandárával s azt nem szándékozik a kurucz had
bevárni. Ők elvégezték a maguk munkáját, Beczkóban
megsemmisítették a császári sereg számára felhalmozott egész télre
való élelmiszereket, a külső erődöket szétrombolták, az őrhadat
lekaszabolták: a sziklafészek odafenn Bolondóczon maradhat már
magának, az senkinek sem árt.
Addig pedig nem lehet innen tovább menni, míg a fogoly urnő
számára a fűződerék, szalup, vertugadén, pufándli mind el nem
készül; míg a haja szép tornyosan fel nincs frizirozva; mert rangbeli
hölgynek másképen az utczán megjelenni lehetetlen. De hisz
igyekeznek is rajta. Hat szabólegény kezében csak úgy pattog a
czérna: csak a granát ne pattogna a fejük felett. Azonban nemsokára
ezen is segít Ocskay László. A vereshegyre huzat fel ágyúkat s jól
czélzott lövéseivel elhallgattatja a bolondóczi bombavető mozsarakat.
Ezentúl onnan már csak tüzes golyókat röpítenek a városba a
szakállaságyúkból, hanem azokat a kuruczok nyers marhabőrökkel
lefülelik, nem tehetnek nagy kárt.
Igy azután a teljes öltözet ruha, legujabb párisi divat szerint,
estig el is készül, s Ozmonda grófnő, kisérője, a lovagias Csajághy
Márton karján, a legelegánsabb dámának öltözve, hagyhatja el azt a
termet, a hová reggel oly génant helyzetben került be, s legyezőjével
üdvözölheti az őrtálló hajdut, a ki puskájával tiszteleg előtte, s a ki
meglehet, hogy ma reggel annak a puskának az agyával taszítá
előre. Lenn az utczán vár reá az üveges hintó, melybe Csajághy
fölsegíti lépni: ő maga lóháton kiséri a hintót s magyarázza német
nyelven az úrhölgynek, hogy a mit ott nyugot felé villogni lát, az a
császári csapatok sisaktaraja, a kik Trencsén felől közelednek. Nem
kell tőle tartani, hogy utólérjék a hintót. Ott van Ocskay a lovasaival,
majd visszaveri őket. Mikor a hegyoldalra följutnak a hintóval, már
meg is kezdődik a csetepaté. A Trencsén felőli síkon a sisakos
dragonyosok s a piros csákós kuruczok előre-hátra kergetőznek. A
hajduság a sövény mellől sortüzet ád, a felgyujtott kazlak
megvilágítják a tájat, a bolondóczi várból, meg a vereshegyről a
tűzgolyók ide-oda repülnek, tűzkaréjokat rajzolva az égre.
– Das ist herrlich! Das ist gottvoll! mondja rá a hintóban ülő
úrhölgy: lorgnettjén át gyönyörködve a mulatságban.
*
A beczkói vakmerő megrohanásra nem következett semmi
visszatorlás. Ocskay visszahúzódott Bánba a hegyek közé; ellenfele,
Viard pedig nem hogy utána ment volna, hanem ellenkező irányban
visszahátrált egész a Csallóközig. Egy kis ideig tartó békességet
parancsolt az ég. Azaz, hogy nem az ég, hanem a föld. A mult évben
nem termett ezen a vidéken se széna, se szalma. A mint Ocskay a
Beczkóban összegyüjtött takarmányt fölégeté, ezzel arra a télre
véget vetett a háborunak. Hanem aztán futhatott maga is. Az ő
lovának sem volt mit enni. A kuruczok is a házak zsuppfödeleivel
delektáltatták a paripáikat. Milyen próza ez a hőskölteményben!
«Nincsen széna, nincsen abrak, Kedves lovam, agyoncsaplak!» Talán
akkor keletkezett ez a nóta.
Ocskaynak volt módja a pihenésben.
Ő maga ott maradt Bán városában; szép foglyát, lovagias
porkolábjával együtt, elküldé Zay-Ugróczba, a hol azok a Zay grófok
kies fekvésü őskastélyában a szokott vendégszeretettel lettek
fogadva.
Maga Ocskay nem ment oda soha. Félt Ozmondától. Valóban félt
tőle. Minden szava egy tövis volt, s a hol az a lelkébe beletörött, ott
kelevény támadt.
Gyanakodóvá tette mindazok iránt, a kiknek eltántorodását
lehetőnek mondta. Még a fejedelmet is beleártotta! Hogy annak is
inkább tetszenék a lengyel királyság, mint saját hazájának
felemelkedése. De minden gyanu között legnyugtalanítóbb hálótárs
volt az, a mit Ilonka felől költött ez az asszony. Hátha igaz lehetne
az! Azóta, hogy nejét elragadták, tengeridő mult el, s az asszony
csak egy rövid levelkét sem tudott férjének fogságából irni; csak egy
sort legalább: «élek és szeretlek!» Lehetetlen az, hogy módját ne
ejthette volna. De még csak Tiszáné nagyasszonyomtól sem kapott
levelet ez idő óta. Hát az miért nem irhat? Ő talán tudhatna valamit
a leánya felől. «Ingadozik, hajladozik, ha a szellő megéri!» azt fújja a
nóta. Az «asszony»-t érti a «csalfa nád» alatt. Szerette volna azt a
gyanut kitépni a szivéből; de olyan volt az, mint a gyepübodza,
benne szakad a gyökere, s még erősebben sarjadzik utána. És aztán
mindezt a titkot úgy őrizte, nehogy az ajkán egy szó kijőjjön belőle.
Még Csajághynak sem szólt felőle semmit.
Hosszú idő is telik abba, a míg a kurucz főhadiszállásról átizennek
a labanczhoz, hogy itt van egy nagyon értékes fogoly asszonyság, a
kit cserére ajánl fel az elfogó vezér a saját, foglyul tartott felesége
helyett; a míg ezt az ajánlatot Bécsbe felexpediálják, a míg ezt a
főhaditanácsban, meg az udvari cancelláriában meghányják-vetik,
végre helybenhagyják, az időt és helyet megállapítják, a hol a
kicserélésnek végbe lehet menni: az egy örökkévalóság.
– Hallja kegyelmed, édes barátom, monda egy napon Ozmonda
Csajághynak, ki őt úgy kisérte mindenüvé, mint az árnyék. Én a
kegyelmed hűséges szolgálatait körülöttem ugyan nem tudom
eléggé nagyrabecsülni; de azért nekem mégis nagyon hosszú kezd
már lenni ez a kényszerített mulatság.
– Azt biz elhiszem. Zay-Ugróczon nincs se Favorita, se Práter, se
paradicsom. Egyhangú az élet. Tánczolni is nagyon keveset szoktak
itt.
– Keveset, de jól. Az itteni élet ellen nem volna kifogásom.
Csakhogy én itt egy fölösleges ember vagyok, míg otthon meglehet,
hogy hiányomat érzik.
– Az valószinű.
– Aztán az a szegény Ocskay is olyan türelmetlenül várja már
haza a feleségét: az is örülne már, ha ki volnánk cserélve egymással.
– Hát még én? (Ezt csak magában akarta mondani Csajághy, de
biz az kiszaladt a száján.)
Ozmonda nagyot kaczagott a legyezője mögött ez elszólásra.
– Nagyon szeretem, ha valakit találok, a ki igazat mond a
szemembe. Hiszen azt is hallottam már, hogy Beliál leánya vagyok.
Azóta sokat tartok magamra.
– Akkor háboru volt köztünk.
– Most pedig fegyverszünet van; mint a régi időkben a «treuga
Dei», a mikor minden hadakozó félnek abba kellett hagyni a
verekedést. Épen erről akartam önnek beszélni. Kegyelmed
bizonyosan tudja azt, hogy itt a közelben van egy kis helyecske, a
hol kölcsönös megegyezés szerint örökössé van téve a Treuga Dei:
örök fegyverszünet uralkodik.
 – Hallottam róla. A pöstyéni fürdő, a Vágon túl.
– Igen: az. Egy csodatevő fürdő, a hol sánták, bénák
meggyógyulnak, sebesültek kiépülnek. Ide küldözi kurucz, labancz
egyformán a maga lábbadozó harczosait, a kik nagy sebeket
hevertek ki. Ide nem szabad senki harczos csapatjainak betörni: az
egykori ellenségek békében ápolhatják megszenvedt tagjaikat; ez
egy neutralis sziget a csatatéren. Ez olyan szép gondolat, hogy még
Beliál leányának is tetszik. De különösen az tetszik benne ezúttal
leginkább én nekem, hogy itt ebben a béke szigetében van nekem
egy jó ismerősöm: mondjuk, hogy «barátom,» a kit kegyelmetek a
szomolyáni ütközetben kegyetlenül helybehagytak, s ki most ott
valószinüleg annyira lábbadozófélben van már, hogy egy jó szóért,
meg egy jótett elkövetéseért már lóra is ülhet. Bizonyosan ismeri ön,
Ritschán tábornok az.
– Ismerem, én vágtam le a két ujját a jobbkezéről.
– Tehát kedves emlék! Ha én ennek egy levelet irnék innen, a
melyben körülbelül az volna mondva: «Uram, én itt ülök, elfogva
mint túsz és szeretnék hazajutni; cserébe odaadnak Ocskay László
ezredes uramnak a feleségeért. Ezt a nőt kegyelmed ragadta el
ocskói kastélyából. A kegyelmed lovagis kötelessége, hogy
visszahozza a férjének, a midőn az olyan cserét ajánl, a mi fölér vele.
Kérem, járjon el ez ügyben minél nagyobb sietséggel.» Hát mit
gondol, lovag uram, erre a levélre nem tartaná-e kötelességének
Ritschán eldobni rögtön a mankóját, nyeregbe ülni, felvágtatni
Bécsbe, eljárni a legfelsőbb helyeket, a hol ez a dolog késik, s tiz nap
alatt itt volna Ocskay László uram angyalával, cserébe – az ördögért?
Mit szól kegyelmed ehhez? Nem Beliál leányához illő gondolat-e ez?
Csajághy megszégyenülve sütötte le a fejét. Tehát mégis
csalatkozott ebben az asszonyban. Hisz ez angyali gondolat!
Valóban, ha Ritschán most Pöstyénben van, s értesül az ajánlott
cseréről, az vágtatva fog sietni fel Bécsbe, s lovagember módjára
visszahozza azt az asszonyt, a kit parancsszóra foglyul kellett
elvinnie, s a kiért most ily visszautasíthatlan cserét ajánlanak. Ez a
nő még sem olyan gonosz, mint a milyennek ő eddig ismerte.
Hogy ráhagyta magát szedetni a szegény jámbor kálvinista
kurucz. Ezzel az angyali jóságú ötlettel akarta épen Ozmonda Ocskay
szivére a skorpió-csipéshez a méregcseppet is hozzáejteni. Csajághy
nem tudott semmit abból, a mit Ozmonda Ocskaynak Ritschánról
besúgott.
Csajághy egész gyanútalan szivvel járt el Ozmonda
megbizásában. Legbiztosabb embere által küldte Pöstyénbe a
Ritschánnak szóló levelet, s attól vissza is hozta a választ. Ritschán
Ozmondán kívül még Csajághynak is irt, tudatva vele, hogy már
kiépült a sebeiből s legnagyobb készséggel feg eljárni a rábizott
ügyben.
Nem telt bele nyolcz nap, hogy Viard tábornoktól staféta érkezett
Ocskayhoz. A felesége útban van már, salvus conductussal. Jőjjön
eléje kiséretével, magával hozván a túszul tartott hölgyet. A
találkozás napja hamvazó szerda, s a hely a motesiczi uri kastély
előtti tér, a hová, ha reggel korán indulnak, az egyik fél Bánból, a
másik Trencsénből, csaknem egyszerre érkezhetnek meg. Az előbb
jövő megvárja a később érkezőt.
A mondott napon Ocskay maga mellé véve kétszáz jó lovasát,
azoknak az élén Csajághy (az öcscse Érsekujvár táján táborozott),
megindult az egyenes úton Motesicz felé a zárt hintóval, a miben
Ozmonda ült. Hamarább odaért a motesiczi kastély elé; neki kellett
amazokra várni. Ozmonda azalatt kiszállt a hintóból.
Kevés vártatva megvillantak a császári lovasok sisaktarajai is a
Héviz felől alákanyarodó úton, mely a magas hegyhátról vezet alá:
azok sem voltak többen kétszáznál.
Mind a két lovascsapat, a kurucz is, labancz is, kívül maradt a
helységen, hadirendben felállítva, csak a hintók jöttek előre, s az
azok mellett léptető vezérlovagok a hintó két oldalán.
 A Trencsén felől jövő hintó mellett jobbról egy délczeg, daliás
alak lovagolt, messziről üdvözölve a várakozókat nyájas
mosolygással.
– Ritschán! hördült fel Ocskay László ez alak láttára; s arcza
egyszerre sápadt lett, ijedtség, harag, lélekháborító rosz indulatok
torzították el vonásait egyszerre. Kezével a torkához kapott, mintha
meg akarna fulladni.
Ozmonda diadalmas kárörömmel nézte ezt a kínvonaglást az
arczán: a sárgaszemű szörnyeteg ébren van már.
Csajághy pedig figyelemmel nézett hol az egyikre, hol a másikra,
s egy percz alatt kitalálta, minő harcz foly itt most közöttük. Az a
hang, a mivel Ocskay e nevet kimondá: «Ritschán», elárulta a benn
dúló szenvedélyt.
– Igen. Ritschán ment föl érte a mult napokban, mondá
nyugodtan Ocskaynak; itt volt Pöstyénen, felépülés végett.
Szunyoghy Ozmonda grófnő szólítá föl levélben, hogy menjen fel és
siettesse a cserét. Én küldtem el a levelét ma kilencz napja.
Ez csak olyan krónikai szárazsággal volt elmondva; hanem azért
Ocskay mégis megérthette belőle, hogy Ritschán nem ment
kiszabadíttatása után Bécsbe, hanem ott gyógyult meg Pöstyénben:
tehát Ozmonda nem mondott igazat. Ozmonda szólítá fel, hogy
menjen Bécsbe, sürgetni Ilonka kiadatását, s hozza le sietve, tehát
az, hogy Ilonkát Ritschán kiséri idáig, az ő cselszövénye volt. –
Megkönnyebbült a lelke, amint ezt megtudta.
Most már ő is eléje lovagolt Ritschánnak s kezet szorított vele.
– Elhoztad nőmet?
Rend és szokás szerint. Te is a grófnőt?
– Ott áll.
– Rendben minden.
 Azzal mind a ketten leszálltak lovaikról s a császári szinü hintóhoz
indultak. Annak az ajtaja kulcsra járt, s a kulcsa Ritschánnál volt.
Neki előre kellett menni. Ekkor lehetett látni, hogy Ritschán még
biczczent a kapott sebek miatt.
A hintó nagy kényelmes, bőrrel fedett, salugádoros ablakú bárka
volt; Ritschán felnyitá az ajtót s kezét nyujtá a bennülőnek.
Ocskay – Tiszáné nagyasszonyt látta leszállni a hintóból.
– Anyám! Kegyelmed itt? szólt elbámulva Ocskay.
– Hát te azt nem tudtad? Hiszen magad irtad Léváról nekem,
hogy fogjam pártul elhagyott feleségedet. Azóta mindig vele vagyok.
Együtt fogtak el bennünket az ocskói kastélyban. Te ezt nem tudtad?
Ocskay sietett kezet csókolni az anyósának. Hová tünt el a
sárgaszemü szörny egyszerre! Hisz vele volt az anya! És milyen
anya!
– De már a többieket magad vedd le a hintóból. Mondá Ritschán.
– Többieket? Kiket?
Odarohant. Kettő volt egy helyett. Egy nő, meg egy kis fiu.
Egy kis piros pofás angyalka, göndör arany-hajjal, a kit az anyja,
szemérmesen diadalmas arczczal nyujt két kezével előre.
Lehet már másfél éves: tud beszélni is. «Be–be» azt teszi, hogy
«csunya». – «Cse–cse» azt teszi, hogy «szép».
Két idegen úr áll előtte.
– Nos? Hát melyik az apa? Szólt a gyermekhez Ritschán.
Igy csak becsületes ember tréfálhat.
S elébb ő nyul a gyermek felé.
 A kis angyalka haragos képet csinál; két kezével lefelé csapkod.
«Be! Be!»
Aztán Ocskay nyujtja felé a kezét. Akkor az angyalka nevetni
kezd, s repesve borul a nyakába s azt mondja: «Ba, Ba!» Ez pedig
nagy szó. Ez a superlativusa mindennek, ami kedves.
A másik pillanatban aztán már Ilonka is ott van az ölelő karok
között. Milyen baj, hogy egyszerre csak az egyiket lehet csókolni.
Végtől végig elhalmozni csókokkal, megöntözni könyekkel. Azokat a
kis kezeket egészen a szájába venni, s dicsekedő nevetéssel biztatni,
mikor a bajuszát tépik!
Látja ezt Ozmonda? Segit-e az rajta, ha hátat fordít e jelenetnek?
nem hallja azért a csókok csattanását s azt az artikulálatlan kitörését
az örömnek, mikor két egymástól eltépett, összetartozó lélek ismét
egybetalálkozik?
Ott állt Csajághy is, s még az ő vasarczát is megaranyozta valami
belső melegség erre a látványra. Mikor nehány perczre szünetet
tartottak, azt mondá Ocskaynak:
– Látod, hogy van eset, a mikor Istennek érzi az ember magát?
Lehet a nőt is boldogítani, meg a hazáért is küzdeni egyszerre.
– Ugy hiszem, belenyugodhatnak kegyelmetek a cserébe, mondá
Ritschán. Mi hármat adunk vissza egy helyett.
Hát az az egy? Néz felé valaki? Vesznek még tudomást róla, hogy
van a világon? Azt sem mondják neki: Isten hozzád! ugy hagyják ott.
Ocskay László siet a maga hintajába emelni hölgyeit. A fiut? Óh,
azt nem adja oda. Az lovas-katona lesz; neki már ott a helye.
Beburkolja őtt a kaczagányába, ugy lovagol vele ki a harczosai közé,
akik százszoros viváttal fogadják a kis ezredesüket. Ocskay oda ülteti
őt maga elé a nyeregbe. Másfél éves a kis kurucz, hogy ne tudna
már lovagolni. Még ő mondja: «hott, hott!»
 A két hintó a kicserélt hölgyekkel indúl visszafelé keletnek,
nyugatnak.
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookultra.com